Véget ért az MR3-Bartók Rádió Zongoraversenye

Megszületett az eredmény az MR3-Bartók Rádió Országos Zongoraversenyén. November 19-én este, a zenekari döntő után Nagy Péter zongoraművész, a zsűri elnöke kihirdette a díjazott versenyzők névsorát. A zsűri első díjat nem adott ki, megosztott II. helyezést ért el Tihanyi Zsuzsanna és Licsák Attila, megosztott III. helyezést ért el Borbély László és Kiss Péter. A döntőbe jutott öt versenyző között a zsűri a Magyar Rádió  17. országos zenei versenyén első díjat nem adott ki.

 
A zongora a zene mikrokozmosza… Az énekeseknek, a fuvolistáknak és fagottosoknak, sőt még a piszton- és üstdobjátékosoknak is kell zongorát tanulniuk, hogy értelmesen kiismerjék magukat munkájukban. (Liszt Carolyne Sayn-Wittgensteinnek)