2013. március 17. 18.00
Zuglói Evangélikus Templom
„Továbbélő hagyomány”
A keresztút szélén
Szabó Barna szerzői estje
2013. március 17. vasárnap 18 óra
Zuglói Evangélikus Templom
(1147 Budapest, Lőcsei út 32. – Bosnyák tér)
Műsor:
SZABÓ BARNA:
Az édes énekű Zénofilához – ősbemutató
Stran' e diversa sorte
Prófétaének
Három jelenet A keresztút szélén című passió-oratóriumból – ősbemutató
Szomorú az én lelkem mindhalálig
Kit kerestek?
Jeruzsálem leányai
Előadja az Új Liszt Ferenc Kamarakórus
Közreműködik: Kéménczy Antal - zongora
Vezényel: Erdei Péter
A belépés díjtalan.
Szabó Barna a mai fiatal, pályakezdő zeneszerző-generáció ígéretes tagja. Készülő új műve a keresztút (Via Crucis) történetének új szemszögből való megfogalmazása, mely nem elsősorban a főszereplők tevékenységére koncentrál, hanem a jelenlévő többi személy – a tömeg – reakcióinak, gondolatainak, érzelmeinek zenei köntösben való megjelenítése. Ilyeténképpen egész új aspektusból mutatja meg a „Nagypéntek” drámai összefüggéseit.






