A Múlt Nagy Tanárai – Híres Tanítványai

 

 

2000-ben, a Zeneakadémia 125. születésnapjára jelent meg Gádor Ágnes és Szirányi Gábor szerkesztésében a Nagy tanárok, híres tanítványok című kiadvány. A jubileumi kötet azt tűzte ki céljául, hogy az itt tanult vagy tanított, világhírűvé vált muzsikusok egy-egy portréjával mutassa meg: milyen sikeresen működött ez az iskola az eltelt 125 év alatt.

 

2010-ben a Zeneakadémia 135. születésnapjára már a XXI. század igényei szerinti ajándékot kapott az Intézet, korszerű, minden igénynek megfelelő honlapot, ahol aktív tanáraink pályafutásának minden adata megtalálható.

 

Azonban szükségét éreztük annak is, hogy emlékezzünk. Ezt a célt szolgálja a A múlt nagy tanárai – híres tanítványai fejezet, ahol jelenleg 193 rövid életrajz található.

 

Törekvésünk az, hogy minél teljesebb képet alkossunk Egyetemünk dicső múltjáról.

 

 

Csanda Mária, Gádor Ágnes, Szirányi Gábor szerkesztők.

 

 


A múlt nagy tanárai – híres tanítványai

 
Szigorú aszkétaként ismerte Bartókot mindenki. Már akkoriban, mikor még csak negyvenes éveinek közepén járt, legendás híre volt. Akkor is, a mikor csak kevés hivatalos elismerést kapott, és bolond radikálisnak tartották, mi növendékek tudtuk, milyen jelentős személyiség és rajongtunk érte. Teljesen világos volt számunkra, hogy Akadémiánkon az egyik tanár igazi zseni. (Solti György)